Nyomtatás

Bányásznap emlékpark átadással

Bányásznapot ünnepeltek Rózsaszentmártonban szeptember 1-jén, és átadták a Bányász Emlékparkot is.

Sipos Jánosné, Rózsaszentmárton polgármesterének köszöntőjével kezdődött a hatvanadik Bányásznap a községben szeptember 1-jén délelőtt tíz órakor. Elmondta, hogy a település hűen őrzi a hagyományokat, összefogással sok mindent elértek már. Két évvel ezelőtt, 2008-ben került Rózsaszentmártonba, a falu szélére az E-303-as kotró a Mátrai Erőmű Zrt jóvoltából.

Nyomtatás

HÍR védjegyet kapott az Aranyfácán

A hétvégén rendezett díjkiosztó gálán, HÍR védjegyet kapott az Aranyfácán Product Kft, Hatvani Aranyfácán sűrített paradicsom terméke.

Immáron harmadik alkalommal rendezte meg az Agrármarketing Centrum a városligeti Vajdahunyad várban a Hagyományok-Ízek-Régiók (HÍR) programsorozatot. A HÍR-es Íznapok keretén belül rendezték meg azt a díjkiosztó gálát, amelyen átadták a 2010-ben nyertes magánvállalkozóknak, cégeknek a HÍR védjegyet. A címre, pályázni lehetett szigorú feltételek mellett. Az elvárások közé tartozott, hogy a cég dokumentált történelmi múlttal rendelkezzen, legalább 50 éves ismertsége legyen, hagyományosan állítsa elő az adott terméket, kötődjön az adott tájegységhez, előállításának legalább egy eleme speciális tudáson alapuljon.

Nyomtatás

BÁNYÁSZ NAP

BÁNYÁSZ NAP
Rózsaszentmárton
2010. szeptember 1.

Rózsaszentmárton Község Önkormányzata és a Nyugdíjas Bányász Alapszervezet tisztelettel meghívja Önt a  2010. szeptember 1-jén tartandó

BÁNYÁSZ NAPRA

Helyszín: E-303-as kotrógép parkja
Nyomtatás

Közös fórum a a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Hatvani Képviseletével


Meghívó


A Zagyvaság Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület és a
Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
Hatvani Képviselete
szeretettel meghívja Önt

2010. augusztus 30-án (hétfőn) 15.00 órakor

a zAGYvaság Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület székhelyén
(Hatvan, Balassi Bálint u. 3.)
tartandó fórumra, melynek témája:

 - Új Széchényi hitel kártya
- Aktuális információk a LEADER programról


Minden érdeklődőt szeretettel várunk!


Túriné Szanyi Kinga
Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
Hatvani Kirendeltség vezetője
Hargitai Katalin
Zagyvaság Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület
Főtitkára
Nyomtatás

Új kenyeret kapott a Zagyvaság Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (HKIK) ebben az évben is folytatta a hagyományt: augusztus 20-án az új kenyér ünnepe alkalmából Zombori Lászlóné ügyvezető igazgató – helyi a Zombori-60 Kft. pékség által felajánlott – nemzeti színű szalaggal átkötött új kenyeret adott át Hargitai Katalinnak, a Zagyvaság Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület munkaszervezet-vezetőjének.
Nyomtatás

"Bányásznap térségi fesztivál"

Petőfibánya
2010. szeptember 11.

10:00 Csipkerózsika mesemusical
10:00 - 15:00 Arc és testfestés
10:00 Ugrálóvár
10:00 Ír step bemutató
11:00 Helyi óvodások, iskolások
11:30 Nyugdíjas zenekar
12:00 Bóbita zenekar
13:00 Bohóc
14:00 Márió
15:00 Sípos F. tamás
16:00 Defekt Duó
17:00 Nagy Szikrázó Vasút Együttes
18:00 Néptáncegyüttes és kisérő zenekara
19:00 Palcsó Tamás
20:00 Party Zenekar

hun_petfibnya_coa.jpgumvp_eu_emva.jpgleader_logo_iso.jpg
Nyomtatás

Bemutatkozik a zAGYvaság a Szigeten!

A Zagyvaság Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület küldetésének tartja, hogy minden lehetőséget megragadjon a hatvani kistérség idegenforgalmi népszerűsítésére.

Az idei évben első alkalommal a Hungarikum Faluban a Szigeten mutatja be a Zagyvaság 12 településének kulturális, történelmi hagyományait, a Mátraaljai borvidéket, és a gazdag programkínálatot. Emellett kérdőíves lekérdezéssel a hatvani kistérség ismertségét kutatjuk. A Szigetre több mint 300 ezer látogatót várnak a hét nap alatt, sok külföldi látogatóval, tudomásunk szerint a Sziget lakók örömmel fogadták a tavalyi évben is a magyar vidék bemutatását, az új színű programkínálatot.

 
Nyomtatás

Megszépült emlékparkok

108690.jpgEz év szeptember elején rendezendő 60. BÁNYÁSZNAP tiszteletére felújításra kerültek Rózsaszentmárton Község emlékparkjai.
A községben befejeződtek a - EMVA falumegújítás- és fejlesztés európai uniós pályázat keretein belül - az átfogó zöldfelületi fejlesztések. Az E-303-as kotró környéke, a Bányász Emlékpark, továbbá a Szűcsi úti játszótér területe újult meg.
Új, korszerű, a tájba illő rönk, valamint fém padokat helyeztek el, térkövezték a Bányász Emlékpark és az ’56-os emlékmű környékét, kicserélték a Bányász Emlékház egyik kerítését, a Szűcsi úton pedig egy minden igényt kielégítő játszóteret hoztak létre. A támogatás összege több mint hat millió forint, az önkormányzat az önerőt egyéb támogatásból – a 2008-ban nyert Idősbarát Önkormányzat díj összegéből – finanszírozta.
Az EMVA Falufejlesztés és megújítás pályázatban megvalósuló köztéri beruházások ünnepélyes átadására 2010. augusztus 20-án, a Rózsa Nap keretein belül került sor.
Nyomtatás

LEADER munkabizottság alakult

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) mint az ÚMVP Irányító Hatósága a LEADER program átalakítása és felülvizsgálata érdekében 2010. július 15-én munkabizottság felállításáról határozott.