Nyomtatás

A HACS elnökökkel találkoztak a vidékfejlesztés kormányzati vezetői

- .

Az ÚMVP hatékony megvalósításával kapcsolatosan egyeztetett a vidékfejlesztési tárca, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, és a Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet a LEADER Helyi Akciócsoportok vezetőivel.

A LEADER Helyi Akciócsoportok (HACS) elnökei együttesen első ízben tanácskoztak az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága (ÚMVP IH), valamint a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) vezetőivel Budapesten. A tanácskozás során a vidékfejlesztés legaktuálisabb kérdéseit vették számba.

(Képünkön - balról jobbra - Maácz Miklós a Vidékfejlesztési Főosztály vezetője, valamint Búsi Lajos, az IH vezetője)

A szakmai egyeztető fórum keretében V. Németh Zsolt vidékfejlesztési államtitkár, az ÚMVP IH-t vezető Búsi Lajos, a Vidékfejlesztési Minisztérium Vidékfejlesztési Államtitkárságának helyettes vezetője, valamint Palkovics Péter MVH elnök közösen tekintették át a LEADER program megvalósításának eddigi folyamatát a helyi közösségek jelenlévő vezetőivel. Értékelésük során kiemelt figyelmet fordítottak az jelenleg is zajló jogszabályi átalakításoknak. Ennek kapcsán jelentették be, hogy a napokban lezáruló Helyi Vidékfejlesztési Stratégia (HVS) felülvizsgálati eljárást követően a célterület-tervezéssel kapcsolatos képzést szerveznek a Helyi Akciócsoportok számára.
Ezt követően, szintén a fórum keretében mutatta be Nagy József, a Bükk-Makk LEADER Nonprofit Kft. ügyvezető-elnöke az európai érdeklődést is kiváltó megújuló energiára épülő projektjét.

A délután során az IH, az MVH és a VKSZI illetékes szakemberei, valamint a LEADER HACS régiófelelősei megtartották szoksásos havi szakmai egyeztetésüket. Ennek során számba vették az Új Széchenyi Terv és az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program vidékfejlesztési intézkedéseinek kapcsolódási pontjait; valamint annak a minőségbiztosítási rendszer, valamint önértékelési és monitoring rendszernek az alapjait, amelyet a HACS-ok részvételével dolgoznak majd ki. A fórum zárásaként egyeztettek a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák (HVS) felülvizsgálatáról, és a LEADER végrehajtásával kapcsolatos aktualitásokról és teendőkről.

Forrás: umvp.eu

{jcomments on}