Nyomtatás

Civil szervezetek működési célú támogatása 2017

Új felhívás a Nemzeti Együttműködési Alap keretében – „Civil szervezetek működési célú támogatása 2017.”

Megjelent az Emberi Erőforrások Minisztériuma által biztosított forrásból, a Nemzeti Együttműködési Alap Kollégiumainak a 2017. évre vonatkozó, NEA-17-M jelű, „Civil szervezetek működési célú támogatása 2017." című pályázati kiírása.

Nyomtatás

Megjelent a VP2-6.1.1-16 azonosító jelű pályázati felhívás

Megjelent „A fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott induló támogatás” elnevezésű felhívás

A Széchenyi 2020 keretében megjelent „A fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott induló támogatás” elnevezésű (VP2-6.1.1-16 azonosító jelű) felhívás. A Kormány a Partnerségi Megállapodásban célul tűzte ki a fiatal gazdálkodók speciális eszközökkel történő, komplex támogatását, amelynek része a fiatal mezőgazdasági termelők induló támogatása. A cél elérését a Kormány a fiatal gazdálkodók együttműködésével tervezi megvalósítani jelen felhívásban foglalt feltételek mentén.